Shakespeare életének fő műve, és a Hamlet mellett mai napig legtöbbet játszott szindarabja feltehetőleg 1591 és 1595 között keletkezett. A műben mesterien váltakoznak a komédia és tragédia elemei, hiszen Shakespeare mindkét műfaj mestere volt. A kor cukormázzal átitatott kissé komolytalan darabjaihoz szokott közönségre rendkivüli hatással volt a tragikus történet, és hatalmas visszhangot keltett az 1597-es első kiadás megjelenése.
Shakespeare a mű irásánál rengetegett meritett az ókori tragédiákból, például az Ovidius által irt Püramosz és Thiszbé történetéből, melyet olvasva azonnal felfedezhető a párhuzam a két mű között.
Műve Arthur Brooke 1562-es versén alapszik, melynek az alapot olasz mesék szolgáltatták. A mű az általunk ismert tragédiává bővítése viszont kizárólag Shakespeare érdeme.
Az angol irodalom leghíresebb szerelmi történetében természetesen a szerelem játssza a legmeghatározóbb szerepet, főleg a romantikus szerelem lángja mely a bálban történő találkozásukkor lobban fel. A Romeo és Júliában a szerelem egy minden más értéket elsöprő erőteljes érzésként jelenik meg, és a színdarabban a szereplőknek a szerelemért meg kell egész társadalmi világuk tagadniuk. Családjaikat, barátaikat, és még az uralkodót is. A szerelem egyértelműen az elsődleges témája a műnek, de Shakespeare idegenkedett az érzés kellemes, gyengéd érzésként való ábrázolásától. A szerelem a Romeo és Júliában egy rendkívül erős, helyenként már-már agresszív érzés mely az egyéneket a világuk és önmaguk ellen fordítja.
A mű többé-kevésbé leírja eme kiismerhetetlen érzésnek az egészét. Néha a vallás keretein kívülálló dologként, néha pedig varázslatként utal rá. A szerelmet mégis Júlia írja le talán a legtökéletesebben Romeo számára, mikor visszautasítja hogy leírja az iránta érzett szerelmét. A szerelem más szavakkal mentes minden metaforától, mert túl erős ahhoz hogy ilyen egyszerűen megértést vagy magyarázatot nyerjen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése